|
|
II Évközi Vasárnap C - év Jn 2,1-12
Abban az időben menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja is.
Jézus is hivatalos volt a menyegzőre tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: ,,Nincs boruk!'
Jézus azt felelte neki: ,,Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!'
Anyja ekkor ezt mondta a szolgáknak: ,,Tegyétek meg, amit mond!'
A zsidók tisztulására volt ott hat kőedény, egyenként két vagy három mérős.
Jézus azt mondta nekik: ,,Töltsétek meg az edényeket vízzel!' Színig töltötték őket.
Ekkor így szólt hozzájuk: ,,Most merítsetek, és vigyetek belőle a násznagynak!'
Azok vittek neki. Amint a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, mivel nem tudta, hogy honnan való
de a szolgák, akik a vizet merítették, tudták --, odahívta a vőlegényt, és azt mondta neki:
,,Minden ember a jó bort adja először, és miután megittasodtak, akkor a kevésbé jót.
Te mindeddig tartogattad a jó bort!'
Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a galileai Kánában.
Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne.
Azután lement Kafarnaumba, ő és anyja, a testvérei és tanítványai, és ott maradtak néhány napig.
II Évközi Vasárnap C - év Jn 2,1-12
by bojtemihaly | Added: 2 years ago
Language: Hungarian | Topic: Spirituality
| 19 Views | 41 Downloads | 5 Embeds |
| URL: |
No comments posted yet
Comments