nagycsutortok_c

+2

No comments posted yet

Comments

Slide 1

Nagy-csütörtök C - év Jn 13,1-15

Slide 2

A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához,

Slide 3

mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket.

Slide 4

A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt,

Slide 5

Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy,

Slide 6

fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte.

Slide 7

Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát,

Slide 8

majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve.

Slide 9

Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: ,,Uram, te mosod meg az én lábamat?'

Slide 10

Jézus azt felelte neki: ,,Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.'

Slide 11

Péter erre így szólt: ,,Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!'

Slide 12

Jézus azt felelte neki: ,,Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.'

Slide 13

Akkor Simon Péter ezt mondta: ,,Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!'

Slide 14

Jézus azt felelte: ,,Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.'

Slide 15

Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: ,,Nem vagytok tiszták mindnyájan.'

Slide 16

Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: ,,Tudjátok-e, mit tettem veletek?

Slide 17

Ti úgy hívtok engem: �,,Mester'' és ,,Uram'', és jól mondjátok, mert az vagyok.

Slide 18

Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.

Slide 19

Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.

Slide 20

Nagy-csütörtök C - év Jn 13,1-15 http://bojtemihaly.blogspot.com/

Tags: evangelium

URL:
More by this User
Most Viewed