|
|
Húsvét II vasárnapja C - év Jn 20,19-31
Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt,
eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'
Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat.
Aztán újra szólt hozzájuk: ,,Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.'
Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: ,,Vegyétek a Szentlelket!
Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.'
Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!'
Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!'
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt.
Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!' Azután azt mondta Tamásnak:
,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra,
és ne légy hitetlen, hanem hívő!'
Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!' Jézus erre azt mondta neki: ,
,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.'
Jézus még sok egyéb jelet is művelt tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket pedig azért írták le, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia,
és a hit által az ő nevében életetek legyen.
Húsvét II vasárnapja C - év Jn 20,19-31 http://bojtemihaly.blogspot.com/
by bojtemihaly | Added: 2 years ago
Language: Hungarian | Topic: Spirituality
| 56 Views | 68 Downloads | 5 Embeds |
| URL: |
No comments posted yet
Comments