|
|
XV Évközi Vasárnap C - év Lk 10,25-37
Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?'
Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat'
Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.' De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?'
Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak.
Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment.
Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette.
Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta.
Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte;
azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta.
Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta:
,,Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.�''
,,Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?'
Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.'
Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!'
XV Évközi Vasárnap C - év Lk 10,25-37 http://bojtemihaly.blogspot.com/
by bmihaly | Added: 1 year ago
Language: Hungarian | Topic: Spirituality
| 22 Views | 35 Downloads | 4 Embeds |
| URL: |
No comments posted yet
Comments