|
|
XXxIi Évközi Vasárnap C - év Lk 20,27-38
Abban az időben, odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték tőle:
"Mester! Mózes azt parancsolta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt hét testvér. Az első, megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána.
Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt."
Jézus így válaszolt: "A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez.
Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz, hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi.
Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él. "
XXxIi Évközi Vasárnap C - év Lk 20,27-38
by bmihaly | Added: 1 year ago
Language: Hungarian | Topic: Spirituality
| 19 Views | 19 Downloads | 4 Embeds |
| URL: |
No comments posted yet
Comments