|
|
8 évközi vasárnap Á - év
Bevezető Az Úr Jézus, a Gondviselésről szóló tanításában, a leghétköznapibb tapasztalatból indul ki, és az ég madaraira, a mezők liliomaira hivatkozik. A mennyei Atya táplálja őket, és nem is akárhogyan, mert szépségük, bármit felülmúl. A tanítás tehát arról szól, hogy: „Ne aggodalmaskodjatok” Tudja a ti mennyei Atyátok, hogy minderre szükségetek van” Vagyis Isten Országának keresése, mindent meg kell hogy előzzön.
KEZDÔÉNEK Zsolt 17, 19-20 Az Úr oltalmamra kelt, kivezetett biztonságos helyre, megszabadított, mert kedvét leli bennem. )
Első Olvasmány Izaiás 49,14-15 Azt mondta Sion: ,,Elhagyott engem az Úr, és Uram megfeledkezett rólam.' Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony, nem könyörül-e méhe magzatán? Még ha az meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Ez az Isten Igéje
Zsoltár 61 Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, mert tőle jön segítségem. Mert ő az én Istenem és szabadítóm, oltalmazóm…
Második olvasmány 1 Korintusiakhoz irt levél 4,1-5 Úgy tekintsen ránk minden ember, mint Krisztus szolgáira, és Isten titkainak intézőire. Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen….
Alleluja Isten szava élő és átható Megítéli a gondolatokat és a szándékot Szívűnk mélyén.
Evangélium Máté 6,24-34 Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek.?
Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél?
Tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.
ÁLDOZÁSI ÉNEK Így szól az Úr: Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.
ÁLDOZÁS UTÁNI KÖNYÖRGÉS Üdvösségszerzô ajándékoddal vendégeltél meg minket, Istenünk. Kérjük irgalmasságodat, hogy amivel most földi életünkben táplálsz, ugyanazzal a mennyei eledellel tégy bennünket az örök élet részesévé. Krisztus, a mi Urunk által. http://bojtemihaly.blogspot.com/
by bmihaly | Added: 1 year ago
Language: Hungarian | Topic: Spirituality
| 28 Views | 24 Downloads | 3 Embeds |
| URL: |
No comments posted yet
Comments