|
|
XXVII Évközi Vasárnap A - év Máté 21,33-43
Jézus egy alkalommal így szólt: Hallgassatok meg egy másik példabeszédet.
Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített
Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott.
Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését.
A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték.
Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is.
Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: ,,A fiamat majd tiszteletben tartják.''
De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: ,,Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.''
Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték.
Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?''
Azt felelték neki: ,,A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.''
Jézus ekkor azt mondta nekik: ,,Sohasem olvastátok az Írásokban: ,,A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett;
az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben''
Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit.
XXVII Évközi Vasárnap A - év Máté 21,33-43 www.micromedia.unisal.it
| URL: |
No comments posted yet
Comments