|
|
GyertyaSzentelő boldogasszony F. FRANCIA
Uram te vagy az életem világossága
Malakiás próféta könyvéből. Belép szentélyébe az Úr… Ki tudja elviselni jövetele napját. CECCO DEL CARAVAGGIO
Az erős és hatalmas Úr, a harcban hatalmas Úr. 23 Zsoltár M. PRATI
Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel Zsidókhoz irt levél G. DORE’
Evangélium szent Lukács könyvéből
SCOREL Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,
amint az Úr törvényében írva van: “ Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve”
és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja:
Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását,
és a Szentlélek volt benne hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét.
Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. karjaiba vette őt, Istent magasztalva így szólt: Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele,
,Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod melyet minden nép színe előtt készítettél CAMUCCINI
világosságul a pogányok megvilágosítására
Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, RAFFAELLO anyjának, Máriának pedig ezt mondta:
,,Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át
RAFFAELLO marcello abbondi www.micromedia.unisal.it zene: “ PLAISIR D’AMOUR ” di Martini http://bojtemihaly.blogspot.com/
| URL: |
No comments posted yet
Comments