|
|
Kereszttel élni Csak az élhet igazán, aki az életet a maga valóságában tekinti. Elmélkedésünk tudatosítani akarja bennünk, életünk húsbavágó eseményeinek az értékét. Az életem értelme már létezik. Nem magamnak kell kitalálnom. Végső soron maga az Isten az értelme mindennek, az én életemnek is. Mit tehetek? Jézus válasza a következô: Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen engem.
Két pálca Egyenesen nôtt, hajlékony pálcák. Ilyen vagyok, ilyen szeretnék lenni. Felnôni az élet számára. Tele erôvel és egészséggel. Képzetten, egyenesen és helyesen. Igaz akarok lenni és mindent helyesen tenni, mert tudom, hogy mit akarok. Szilárdan és biztonságosan tevékenykedem, hogy elérjem a kitüzött célt, amelytôl a szerencsémet várom. Mindennek simán kell mennie. Igénylem azt az érzést, hogy tehetek valamit, hogy terhet hordozom, hogy valaki vagyok, aki hasznos az élet számára.
Meghajlított pálca A feszítô erô a teherbírás próbája. Bízom az erômben, amely megôriz, és már sokszor megôrzött a terhek alatt. Kényszerítem magam, hogy dolgokat tegyek meg és teljesítsek. A teher alatt nô az erôm és edzôdöm. Alkalomról-alkalomra erősebb leszek, és egyre többet bízhatnak rám. Ami nem tesz tönkre az erôsít. Az elviselt teher növeli a biztonságomat, és olyan érzést kölcsönöz, hogy az élet küzdelmében mindig gyôzök és végsô soron minden úgy alakul, ahogy én akarom.
Túlfeszített pálca A végsôkig megfeszítve és megterhelve. Az élet nem mindig veszi számításba az én teherbírásomat és célomat, amit saját erômbôl akarok elérni. Eljöhet és eljön az az erô, amikor a teher rámutat az én teherbírásom határára. Többet nem bírok el, a végsôkig megterheltek. Még egy kevés és eltörök, és nem fogok tudni újra kezdeni. Ez a görbítés törésig mehet. Kétségeim vannak és elbizonytalanodom. Az összeroppant magabiztosságomban a maradék erôm is elillan és erôtlenebb leszek, mint amilyen valójában vagyok. Többé nem érzem magam erôsnek. Az erôm csak a képzelôdés volt? Utolsó erôfeszítéssel harcolok, hogy megtaláljam az én erômet, hogy erôsítsem magam és bátorrá tegyem.
Kettétört pálca A teher túlságosan nagy volt. Minden erôfeszítés ellenére kevésnek bizonyult az erôm: összetörtem. Érthetetlen, hogy épp velem kellett megtörténnie. Maradék erôm végére jutottam, nincs semmi kilátásom arra, hogy bárhonnan is erôt meríthetnék. Minden tervnek, kívánságnak, célnak vége van, nincs többé. Túlságosan lecsúszott, minden ami felül volt. Szem elôl tévesztettem. Minden értelmetlen lett, én magam is. Semmim nincs amire építhetnék, vagy álmodni mernék. Csak azt tudom biztosra, hogy összetört:-bűn,-szenvedés,-csalódás. Ott törtem össze ahol legerôsebbnek éreztem magam és minden erôm elhagyott. Ezek után ki várhatja el tôlem, hogy tovább éljek?
Egyesült pálcák Mélyen megsebezve és összetörve nyitott vagyok arra, hogy megértsek másokat összetört mélységükben. Az összetörtség az a hely, ahol a gyengeségek nyilvánvalóvá válnak és bensôséges találkozást tesznek lehetôvé, - a legmélyebb egyesülést. Az összetörtség egyesülésében, amikor igent mondunk egymás gyengeségeire új életlehetôséget nyerünk. Újra élek, de másképp, többé már nem saját erômbôl, hanem abból amit az összeolvadás nyújt nekem. A gyengeség helye, az én erôm lesz. Már nem vagyok saját erôm rabja, mert megtapasztaltam, hogy az élet ereje egyenesen a teremtmények gyengeségében mûködik. Bízom, - rábízom magam újra. Megbízok másokban, - és mindent úgy veszek, ahogy van, mert teremtmény vagyok. Te is teremtmény vagy. Az élet új és egészen más lesz.
Keresztben egyesült pálcák Keresztté lettem, ott ahol az ellentétek egyesülnek. Vereség és gyôzelem, halál és élet, vég és kezdet. Veled vagyok megfeszítve, eggyé lettünk a keresztben. Akkor mondhatjuk igazán, hogy m i, amikor egymásnak és egymásért összetörtünk. Így megfeszítve nem vagyok egyedül, mert az életem része lettél. Minden keresztezôdés és keresztre feszítés újjá szül, mert mindig Te egy nagy Te lép be az életembe. Hagyd magad megfeszíteni, vedd naponta magadra a te keresztedet, életed gyengeségeit és kövess engem. Én vagyok a te életed, a te tovább haladásod, mindig és mindenütt.
A kereszt Uram, a kereszt, a Te kereszted az élet. Egyesek számára kapu, mások számára botránykô, a hívôknek Isten ereje és üdvössége. Add, hogy naponta magamra vegyem a keresztet, és a találkozásban feltámadjak.
Summary: elmélkedés
| URL: |
No comments posted yet
Comments