|
|
Szent Péter és Pál Ünnepe
Szent Péter és Pál ünnepét egy napon üljük. Mindketten Rómában haltak vértanúhalált. A 2008-as és 2009-es évben szent Pál személye kiemelt módon előtérbe kerül, ugyanis, születésének 2000 évfordulójára, XVI Benedek pápa Szent Pál évet hirdetett. Ez a szent Pálnak szentelt év, 2009 jún. 29-ig tart.
KEZDÔÉNEK Ezek azok a férfiak, akik testben élve vérükkel öntözték Isten Egyházának vetését: kiitták az Úr kelyhét, és Isten barátai lettek. KÖNYÖRGÉS Istenünk, te Péter és Pál apostol ünnepével áldott szent örömet adtál a mai napon. Engedd, hogy Egyházad mindenben kövesse azok tanítását, akik elsô hirdetôi voltak keresztény hitünknek.
Olvasmány az Apostolok Cselekedetéből 12,1-11 Ugyanebben az időben Heródes király felemelte kezét, hogy az egyházból néhány emberre lesújtson. Így karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét. Mivel pedig látta, hogy a zsidóknak tetszik ez, még tovább ment, és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. Miután elfogatta őt, börtönbe vetette, és őrizetbe adta négy, egyenként négyszemélyes katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti.
Válaszos Zsoltár 33. Zsoltár Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen. Az Úrban dicsekszik lelkem, hallják meg a szelídek s örvendezzenek. Magasztaljátok az Urat velem, dicsérjük együtt az ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott, minden rettegésből kiragadott engem. Nézzetek rá és megvilágosultok, és arcotok meg nem szégyenül. Íme ez a szegény kiáltott, az Úr meghallgatta, és kiszabadította minden szorongatásából.
Szent Lecke 2Timóteus 4,6-8.17-18 Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét.
Alleluja Te Péter vagy, és e sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Alleluja. (Mt 16,18)
Evangélium Máté 16,13-19 Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?'' Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.'' Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?'' Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.''
FELAJÁNLÓ KÖNYÖRGÉS Kérünk, Istenünk, az apostolok könyörgése kísérje áldozatunkat, amelyet szent neved tiszteletére akarunk bemutatni, és töltsön el minket az áldozat bemutatása közben igaz áhítattal.
Prefáció Örvendezünk, hogy szent apostolaid, Péter és Pál által gondoskodtál rólunk, és egyikük a hit megvallásában lett vezérlô tekintély számunkra, a másik pedig feltárta Nékünk hitünknek mélységes értelmét. Míg Péter az ôsegyházba szervezte, ami Izrael népébôl hű maradt, a pogány nemzeteknek Pál lett tanító Mestere, hogy ôk is meghallják hívó szózatod. Bár különbözô úton jártak, mégis egységbe gyűjtötték a krisztusi család népét, s a két apostolt együtt tiszteljük itt a földdön, mert közös mennyei koszorú várta ôket.
Áldozási ének Péter így szólt Jézushoz: Te vagy a Messiás, az élô Isten Fia. Jézus így válaszolt: Te Péter vagy, azaz Kôszikla, és én erre a sziklára építem Egyházamat. (Mt 16,16.18) ÁLDOZÁS UTÁNI KÖNYÖRGÉS A szent kenyérrel tápláltál, minket Istenünk Add, hogy úgy éljünk Egyházadban, hogy egy szívvel, egy lélekkel szeretetedben alapot vetve, megmaradjunk a kenyértörés közösségében és az apostoli tanításban.
. Áldjon meg benneteket a mindenható Isten, aki Szent Péter hitvallásával megerôsített titeket a jóban, és az Egyház hitének sziklájára állított! Szent Péter kulcsai, Szent Pál tanítása és mindkettôjük közbenjárása juttasson el mindnyájunkat mennyei hazánkba, ahová már boldogan eljutott Péter a kereszt és Pál a kard által!
by bojtemihaly | Added: 2 years ago
Language: Hungarian | Topic: Art & Culture
| 28 Views | 37 Downloads | 9 Embeds |
Summary: Szent Péter és Pál miséje
| URL: |
No comments posted yet
Comments