17b

0

No comments posted yet

Comments

Slide 1

XVII Évközi Vasárnap B- Év Matteo 3,1-12 János 6,1-15

Slide 2

Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment.

Slide 3

Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt.

Slide 4

Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival.

Slide 5

Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől:

Slide 6

,,Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?‘’

Slide 7

Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni.

Slide 8

Fülöp azt felelte neki: ,,Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.‘’

Slide 9

A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt: ,,Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?''

Slide 10

Jézus erre azt mondta: ,,Telepítsétek le az embereket!'' Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren.

Slide 11

Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott,

Slide 12

és szétosztotta a letelepülteknek.

Slide 13

Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak.

Slide 14

Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: ,,Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!''

Slide 15

Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg.

Slide 16

Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: ,,Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!''

Slide 17

Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.

Slide 18

XVII Évközi Vasárnap B- év Matteo 3,1-12 János 6,1-15 www.micromedia.unisal.it

Tags: evangelium

URL:
More by this User
Most Viewed